James Luceno amerikai író, életrajz, könyvek

James Luceno amerikai iro, eletrajz, konyvek
James Luceno amerikai író, életrajz, könyvek






James Luceno amerikai író 1947-ben született. Amellett, hogy a New York Times bestseller szerzője, leginkább a Star Wars birodalmában írt regényeiről nevezetes. Ezek mellett televíziós sorozatokhoz is írt anyagokat.

James Luceno életrajz



James Luceno az Atlanti-óceán északnyugati részén levő Bermudán született, egy asztalos (és később őrmester) fiaként. Apja munkájával járt, hogy különböző haditengerészeti bázisoknál szolgált, családja egy New York közeli városba költözött. Mozirajongó édesapja, és a 30-as, 40-es évek mozifilmjei nagy hatással voltak Luceno későbbi pályaválasztására.



Luceno gyermek és ifjúkorában lelkesen olvasta a képregényeket és sci-fiket, valamit Ian Fleming, Erich von Däniken és Carlos Castaneda alkotásait. Mindezek az olvasmányok később jelentős hatással bírtak írói munkásságára.

A 60-as évek közepén megtanulta az elektromos basszusgitár kezelését, és zenészként dolgozott. A 60-as évek végén lenyűgözte a közép-amerikai maja kultúra, melynek sok romvárosát is felkereste. 1970-ben csatlakozott a The Manhattan Transfer nevű jazz bandához, ezáltal élete részévé vált a rendszeres utazás, különböző fellépésekre.

James Luceno a 70-es években beutazta Európa és Afrika számos országát, miközben visszatérve Amerikába, asztalos-ács –ként dolgozott. Majd Dél-Amerikába is elutazott, s mindeközben naplójában rögzítette élményeit. Innen származik első akció-kalandregénye története is.

Hosszabb ideig élt Peruban és Mexikóban, valamint 1990-ben utazási tanácsadóként a Csendes-óceán déli részén, és Délkelet-Ázsiában is dolgozott. Dél-Amerikában és Ázsiában számos ősi helyet (romvárost) felkeresett, és ezek az utak befolyással bírtak későbbi írói alkotására, különösen akció és kalandregényeire.

Jövendőbelijével, Karen Ann Lichtenstein –nel, a Maryland –i Annapolisban házasodott össze. James Luceno több filmhez és televíziós sorozathoz, valamint rajzfilmsorozathoz írt adaptációt. Legnagyobb sikereit a Star Wars világában játszódó regényekkel érte el.



James Luceno könyvek





Együttműködés Brian Daley –vel, Jack McKinney és a Robotech




James Luceno az 1970-es évek közepén találkozott az éppen a vietnami háborúból hazatérő Brian Daley –vel. Párjaik által ismerték meg egymást, Luceno –nak nagyon tetszett Daley regénye, s hamar barátokká váltak. 1977-ben, az első Star Wars film nagy hatással bírt rájuk, két évvel később Daley –t szerződtették a Han Solóról szóló regények megírására.

Első együttműködésük a The Adventures of the Galaxy Rangers című rajzfilmsorozat forgatókönyve volt. Ezt 1986-ban mutatták be. A Robotech nevű rajzfilmsorozat (anime) 1982-1984 között készült Japánban és 1985-ben mutatták be az USA –ban. A Robotech alkotóitól videokazettákat, forgatókönyveket, s egyéb kellékeket kaptak egy jövőbeli regénysorozathoz.




Jack McKinney Robotech sorozat



Luceno és Daley 12 részre osztva a történetet, rohamtempóban készítették el a műveket. Mindeközben folyamatosan egyeztettek, beosztották egymás közt a munkát, és a rajzfilmsorozat történetét kiegészítették. A Jack McKinney álnevet használták a közös munkára, s ezen a szerzői néven jelent meg a regénysorozat.

A 12 regény 1987 novemberjéig kiadásra került. A könyvsorozat sikere fellendítette Luceno írói karrierjét is. A későbbi folytatásokat befolyásolta a történet jogaival való bonyodalom, s egy sor más dolog, mindenesetre jókora rajongótábort gyűjtöttek. Ez idő tájt mindketten kacérkodtak Star Wars –hoz kapcsolódó írásokkal, de végül ez hivatalosan nem valósult meg.

A 90-es évek elején több könyvet és sorozatot is írtak, melyhez felhasználták a Jack McKinney álnevet. The Black Hole Travel Agency című sorozatot mindketten nagyon élvezték, de az ezekben az években kiadott könyveik értékesítése jócskán elmaradt az elvárttól. 1993-ban Daley felfedte a nyilvánosság előtt, hogy ők állnak a Jack McKinney név mögött.

Az utolsó három Robotech regényt 1994 és 1996 között Luceno már egyedül készítette el, Brian Daley betegsége miatt. Érdekes, hogy a McKinney regényeket később már nem-kanonikusnak tekintették a Robotech sorozat szempontjából. 1996 februárjában Daley eltávozott az élők sorából, és ez mélyen érintette Luceno –t, aki így élete egyik legfontosabb társát vesztette el.


James Luceno Star Wars könyvek 



James Luceno 1999-től az új Star Wars sorozat, a The New Jedi Order tanácsadójaként működött közre. Miután a sorozat addigi szerzőinek minden kéziratát elolvasta, a regénysorozat ötödik és hatodik részét ő írta meg 2000-ben. Ebben a Daley féle Solo könyvek több karaktere is felbukkant. Úgy érezte, Briannel való barátsága hasonlított Han és Csubakka barátságához.



James Luceno Star Wars könyvek




2001-ben írta a Darth Maul – A szabotőr című rövid történetet. Ugyanebben az évben került kiadásra A megtévesztés leple, amely egy politikai thriller szerűség volt, George Lucas javaslatára. A regény megírásakor gondosan ügyelnie kellett arra, hogy Palpatine és Sidious külön személyiségként szerepeljen. A megtévesztés leple előzménye volt a 2002-es Star Wars filmnek.

2003-ban ő írta a The New Jedi Order befejező kötetét. 2004-ben jelent meg az Inside the Worlds of Star Wars Trilogy, amelyben az eredeti filmek helyszínei kerültek bemutatásra. A 2005-ös A gonosz útvesztője, az előzménytrilógia filmek harmadik epizódjának felvezetője, de a regény és a film csak részben kapcsolódik.

A Sötét nagyúr regényben 2005-ben, több szálon fut a történet, s Vader csak az egyik főszereplő, mégis az ő alakja köré szervezték a könyv marketingjét. Ez később némi panaszt okozott az olvasók részéről, ami kisebb magyarázkodásra késztette Luceno –t.

Először 2006-ban vetődött fel a Lucasfilm által, egy lehetséges Plagueis regény ötlete, mellyel a szerzőt megkeresték, hiszen a név felbukkant A gonosz útvesztőjében. Ezt számos megbeszélés követte, és George Lucas döntötte el, hogy a karakter a muun fajba tartozó legyen. Ehhez külön leírásokat és ábrázolást is adott.

A Lucasfilm szerette volna, ha a történetben hangsúlyosabb szerepet kap Palpatine, és az író is egyetértett abban, hogy az ő története még érdekesebb. Időközben egy felkérést kapott, hogy írjon egy regényt a Millennium Falconról. Ha a visszaemlékezéseket számba vesszük, ez a történet több mint egy évszázad eseményeiből áll, hiszen a Yavin –i csata előtti 60-as évtől Yavin után 43-ig átível.



James Luceno Millennium Falcon





Az időközben félbe maradt Plagueis könyv nem hagyta nyugodni az írót, és találkozott Howard Roffmannal a Lucasfilmtől. Megegyeztek abban, hogyan folytatható a történet inkább Palpatine –ra összpontosítva. Az eredeti szövegekből és vázlatokból több kimaradt, másokat átdolgozott, s így alakult, hogy a Darth Plagueis regény 5 év alatt nyerte el végleges formáját.

A Klónok háborúja animációs sorozat miatt számos megbeszélést folytatott az alkotókkal, hogy a történések és a karakterek egyezzenek és harmonikusan illeszkedjenek a későbbiekkel. Végül 2012 januárjában jelent meg a könyv és jelölték a Goodreads legjobb sci-fi díjára.

Miután a Star Wars jogok a Disney –hez kerültek, 2013 nyarán merült fel először egy Tarkin nagymoffról szóló könyv ötlete, amelyet Luceno írna. Mielőtt a regényt elkezdhette volna, komoly történeti megbeszélések zajlottak az új Star Wars „tervezőivel”, melynek során még a Lázadók animációs sorozat terveit is figyelembe vették.

Tarkin életének megformálásához több realisztikus elemet alkalmazott, mint amikor Palpatine –ről írt az előző regényében. Ebben az alkotásban nem kisebb feladat várt rá, mint bemutatni Vader és Tarkin kapcsolatát/együttműködését, utóbbi felemelkedésében. Míg Vader az Erő képviselője volt a császárnak, Tarkin a katonai gépezet (civil) vezetője.

A Tarkin regény nem csak új történet volt, de például a korábban megírt (s legendára minősített) A megtévesztés lepléhez is kapcsolódik, mintegy előkészíti azt. A regényről bővebben itt olvashatsz: Tarkin könyv kritika


A Katalizátor című regény mintegy előzménye a Zsivány Egyes filmnek, s 2016-ban jelent meg. Ezt a könyvet felemás tetszéssel fogadta a közönség, de kijelentették, hogy a regény mindössze betekintő a későbbi események elé. Lásd bővebben: Katalizátor bemutatás

Luceno hozzáállását és munkabírását jól jellemzi az, hogy olvassa a megjelenő Star Wars regényeket, képregényeket, figyelemmel kíséri a Lázadók sorozatot. Így mindig képben van a történetvonalat illetően.



James Luceno egyéb művei



Mint már a cikk elején említésre került, dél-amerikai utazásaiból akció-kaland történetek keletkeztek. 1980-ban jelent meg a Headhunters című alkotása. Több filmhez is írt adaptációt, mint például a Zorro maszkja. De ő írta meg az Indiana ​Jones és a kristálykoponya királysága című film regényét is.



James Luceno könyvek lista



Headhunters (1980)

Robotech sorozat, 21 regény Brian Daley –vel Jack McKinney álnéven 1987-1996

The Black Hole Travel Agency sorozat Brian Daley –vel, Jack McKinney álnéven
   1 Event Horizon (1991)
   2 Artifact of the System (1991)
   3 Free Radicals (1992)
   4 Hostile Takeover (1994)

Web Warriors sorozat
   1 Memories End (1995)
   2 Dimension X (2002)
   3 Web Warrior #3 (kiadatlan)

A Fearful Symmetry (1989)
Illegal Alien (1990)
Kaduna Memories    Brian Daley –vel Jack McKinney álnéven (1990)
The Big Empty (1993)
The Shadow (1994)
az Indiana ​Jones és a kristálykoponya királysága (2008)


Star Wars könyvek

New Jedi Order sorozat
(4) Hero's Trial (2000)
(5) Jedi Eclipse (2000)
(19) The Unifying Force (2003)

A megtévesztés leple (2001)
A gonosz útvesztője (2005)
Sötét nagyúr (2005)
Millenium Falcon (2008)
Darth Plagueis (2012)
Tarkin (2014)
Katalizátor (2016)



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.