Vendégh Roland – Star Wars könyvrajongók 7.

by december 24, 2017
Vendegh Roland – Star Wars konyvrajongok 7.
Andrejkovics Péter – Star Wars könyvrajongók 7.






Mikor vetted/kaptad vagy olvastad az első Star Wars könyvet?


Emlékeim szerint valamikor 1998-ban, az észak-komáromi Madách könyvüzletben vehettem az első Star Wars könyvem, ami a Wedge játszmája volt. Sokáig hozzá sem nyúltam, mivel láttam, hogy második rész, de aztán mikor nem volt épp más olvasnivalóm belekezdtem és alig tudtam letenni. Azóta szerintem nekem van a legnagyobb magyar nyelvű Star Wars könyvgyűjteményem Szlovákiában.





Beszélj egy kicsit a gyűjtésről, hogyan gyűjtöd őket, nehéz volt e beszerezni, vannak e ezzel kapcsolatban érdekes sztorijaid?



Tudni kell, hogy itt Felvidéken akkoriban koránt sem volt akkora választék magyar nyelvű könyvekből, mint manapság. No meg diákként pénzünk sem volt annyi, hogy megvegyünk mindent, ami érdekelt, szóval elolvastunk mindent, amihez hozzáfértünk. Így volt ez a Star Wars esetében is. Egy jó barátommal közösen kezdtük el megvásárolni a könyveket és kölcsönöztük egymásnak, ami a másiknak nem volt meg. Valahol itt kezdődött a gyűjtőszenvedélyem. Később, mikor már volt saját keresetem kezdtem el beszerezni a hiányzó darabokat. Visszamenőleg már nem volt annyira könnyű dolgom, de apránként mindig tudtam venni valamit a friss megjelenések mellett.
A legérdekesebb sztorim, talán A Birodalom árnyainak beszerzéséhez tartozik. Akkoriban (2001) még nem volt elterjedve annyira az internet, csak úgy értesültünk az új megjelenésekről, ha bementünk az üzletbe és körülnéztünk. Így is történt, hogy egy nap a tanítás után végig jártuk mindkét helyi könyvüzletet és mondták is, hogy volt új Star Wars könyv, de már elvitték az egy szem példányt, amit kaptak belőle. Hónapokkal később, hármasban a barátokkal elmentünk egy biciklitúrára és megálltunk egy fagyira egy közeli kisvárosban, ami mellett volt egy kis könyvesbolt, kb. két polcnyi könyvvel és ott megláttam a szóban forgó könyvet, pénz viszont nem volt nálam annyi, úgyhogy a haveroknak is be kellett áldoznia a kis vagyonát, hogy meg tudjam venni. És a könyv mai árának láttán milyen jól tettem, hogy megvettem.
A gyűjtés folyamatának kétségkívül a legérdekesebb szakasza maga a vadászat az adott könyvre. Amikor már az ember kezében vagy a polcon van, akkor már csak gyönyörködik benne, elolvassa, de elmúlik az az érzés, amit a beszerzésének körülményei okoztak.
Maga a gyűjtemény jelenleg egy masszív polcon pihen, de tervben van egy másik beszerzése, ugyanis már nem férnek el rajta normálisan a könyvek és kicsit zsúfolt is. A könyvek beszerzésüktől fogva dohányzásmentes lakásokban voltak tárolva és a napfény sem érte őket közvetlenül soha. Sajnos némelyiken már meglátszanak az olvasás és az idő nyomai. 

 

Vendégh Roland Star Wars könyvespolc



 

Melyik volt a legdrágább és melyik a legolcsóbb SW könyved, miért került annyiba?



A legolcsóbbak ingyen voltak, amiket ajándékba kaptam, illetve a pár száz forintos/egy-két eurós (anno koronás) ezer számban nyomott régi, antikvár könyvek (az első Kozmoszos eredeti trilógia például). A legdrágább valamelyik képes enciklopédia volt, amit úgy 8-9000 ft-ért vettem. Szerencsére a jelenleg horror áron kapható könyvek közül már csak A holtak védelmezői hiányzik, a többit megjelenéskor megvettem.




Melyik korszakot szereted a legjobban a Star Wars történetekben?



Nincs kedvencem igazán. Minden korszakhoz tartoznak remekül megírt történetek. Talán az Új Köztársaság kora az, amit legszívesebben olvastam, különösen azokat a történeteket, amik nem a Luke-Leia-Han trióról szóltak.




Melyik típusú SW történeteket szereted jobban: a fantasy jellegű, vagy a sci-fi jellegű?

(Fantasy: a jó és a rossz, jedik és sithek fejlődése, vagy harca, erő, misztikum, hősök, fénykard áll a középpontban
Sci-fi: gépek, technika, űrharc, lövöldözések, taktika, tudomány, politika áll a középpontban)


Egyértelműen a sci-fi jellegű történetek állnak közelebb hozzám. Mindig is jobban szerettem a nagy űrcsatákat, technikai leírásokat.


Vendégh Roland Star Wars könyvek

 



Kedvenc Star Wars szerződ, vagy szerzőid, és miért?



Michael A. Stackpole a leíró, igazi sci-fi témájú könyvei miatt. Zahn-t is nagyon szeretem, de ezzel szerintem a rajongók 90%-a így van.




Legkedvesebb Star Wars könyveid?



Most épp az Elveszett csillagok a legkedvesebb, de nagyon szeretem A Birodalom árnyait, A vadászó árnyékot és az Én, a Jedi -t. Ebből kettő a hozzájuk fűződő kedves emlék miatt, egy a története miatt, egy pedig az írásmódja miatt.




Ki(k) a kedvenc szereplő(id), és miért?



A kedvencek a pilóták (Wedge Antilles, Tycho Celchu, Corran Horn, stb.) és a fejvadászok (Boba Fett, Zuckus, Dengar, stb.), valamint Crix Madine, akiről sajnálom, hogy csak minimális anyag jelent meg írott formában.




Melyik a kedvenc regénysorozatod, és miért?



X-szárnyúak. Szerintem ez a leg „sci-fibb” sorozat a Csillagok Háborúja univerzumban.



Vendégh Roland Star Wars könyvei



A novellákat is gyűjtöd? Van köztük kedvenc?



Igen. A magyarul megjelentek közül megvan az összes megjelent novelláskötet. A Történetek a fejvadászokról tetszik a legjobban összességében. Ha felbukkan egy novella rajongói fordításban, azt is el szoktam olvasni.




Képregényeket is olvastál/olvasol?



Igen. Sőt, mostanában már szinte csak képregényekre van időm. Sajnos a Semic által kiadott képregények egy része még nincs meg, de az új megjelenéseket vásárolom folyamatosan, valamint a Marvel kánon képregényeit is angolul TPB és HC formátumban.




Olvasol e angol nyelven is Star Wars irodalmat?



A képregényeken kívül már nem nagyon van rá időm sajnos. Ha szembe jön velem egy angol nyelvű könyv jó áron, azt azért nem szoktam otthagyni, még ha meg is van magyarul.




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Andrejkovics Péter – Star Wars könyvrajongók 6.

by december 22, 2017
Andrejkovics Péter – Star Wars konyvrajongok 6.
Andrejkovics Péter – Star Wars könyvrajongók 6.





Mikor vetted/kaptad, vagy olvastad az első Star Wars könyvet?


Szakközepes elsős lehettem, amikor a Valhalla könyvkiadó komolyabban kezdett el foglalkozni a sci-fi, fantasy könyvkiadással és többek közt a Star Wars -szal is. Egy osztálytársam, aki akkor már szerepjátékozott, említette meg, hogy létezik „sw rpg” is. Innentől nem volt megállás. A 90-es évektől megszállott gyűjtő lettem, mostanra közel 1500 (!!) sci-fi, fantasy könyvem van már és ebből több mint 400 (!) Star Wars. Szerintem az országban az enyém az egyik legnagyobb ilyen típusú könyvgyűjtemény.








Mesélj a Star Wars könyvek iránti rajongásodról!


Ez egy gépszíj.. ha elkap nehéz elereszteni. Mivel maximalista vagyok, ezért kell minden, amire rá van írva, hogy Star Wars. Ez elsősorban a magyar kiadványokra igaz, és ebből kifolyólag megvan az összes, amit eddig kiadtak. Ha megjelent új kiadásban az is kell, nincs megállás. Az rpg vonal már csak nosztalgia, sajnos évek óta nem játszom, de a polcon elfér. Mindig, ha van lehetőség bővíteni, nem szoktam sokat gondolkodni, persze ésszerű keretek között. Egy gyűjtemény fejlesztése akkor jó, ha minél olcsóbban kijön. Ez amolyan játék is egyben. 

 

Andrejkovics Péter Star Wars könyvespolc 1.


Beszélj egy kicsit a gyűjtésről, hogyan gyűjtöd őket, nehéz volt e beszerezni, vannak e ezzel kapcsolatban érdekes sztorijaid?


Sokféleképpen gyűjtöm a könyveket, stílus, téma, kiadó, variánsok és sokszor nosztalgia szerint. Amire nem volt pénzem diákként azokat gyűjtöm be elsőként. A művészeti albumokat külön megemlítem, mert azok szintén kedvenceim. Minden írásos anyag érdekel amit hivatalosan kiadtak, beleértve a különböző magazinokat is. (Kultikus hajó sorozat melléklete, Clone Wars magazin, Echo Base magazinok, Robur.. stb.)

Andrejkovics Péter Star Wars könyvespolc 2.



Melyik volt a legdrágább és melyik a legolcsóbb SW könyved, miért került annyiba?


A legdrágább könyvek szerencsémre mindig könyv csomag keretében kerültek hozzám, így nem kellett külön begyűjteni őket. Összességében érte meg a könyvcsomag, mert az az 1 drága könyv érte az egész csomag értékét.. Így nem volt nehéz beszerezni őket szinte ingyen lettek...




Melyik korszakot szereted a legjobban a Star Wars történetekben?


Jedi visszatér utáni korszak (Birodalom örököseiSötét erők ébredéseAz utolsó parancs könyvek)


Andrejkovics Péter Star Wars könyvespolc 3.





Melyik típusú SW történeteket szereted jobban: a fantasy jellegű, vagy a sci-fi jellegű?


(Fantasy: a jó és a rossz, jedik és sithek fejlődése, vagy harca, erő, misztikum, hősök, fénykard áll a középpontban.
Sci-fi: gépek, technika, űrharc, lövöldözések, taktika, tudomány, politika áll a középpontban)


Sokkal jobban szeretem a fantasy elemekkel ellátott történeteket, mint a tömény sci-fit.


Andrejkovics Péter Star Wars könyvespolc 4.



Kedvenc Star Wars szerződ, vagy szerzőid, és miért?


Timothy Zahn, egyszerűen zseniálisak a történetei.



Legkedvesebb Star Wars könyveid?


Birodalom örökösei – Sötét erők ébredése – Utolsó parancs


Andrejkovics Péter Star Wars könyvei



Ki(k) a kedvenc szereplő(id), és miért?


Thrawn főadmirális, egy fantasztikusan kitalált karakter.. Kár hogy még nem szerepelt rendes filmekben, viszont nagyon jó látni a Lázadók sorozatban.



Melyik területet, vagy bolygót kedveled a legjobban az SW galaxisban?


Kedvenc nincs, szinte egytől egyig szuperek. Ha tehetném, jómagam is utazgatnék egyik bolygóról a másikra.


Andrejkovics Péter Star Wars könyvek



Képregényeket is olvastál/olvasol?


Képregényekből is megvan minden ami SW. Kivétel nélkül mindegyiket olvastam. Ha nincs sok időm, mindig jó ha kéznél van egy képregény! Nem kell sokat gondolkodni, minden adva van: sztori, képi világ, egyszerűség. Jó belemélyedni a látványba! Mindig várom, mikor jelenik meg új.. nagyon szuperek ezek a Marveles HC kiadások!




Van e blogod, weboldalad, vagy egyéb oldal, ahol elérhető vagy?


Egy barátommal (Rostás Norbert) fejlesztgetjük a http://www.customstarwars.freeweb.hu/ 
oldalt. Érdemes megnézni a munkáit, és olyan dolgot csinál, ami az országban egyedülálló! Ha valaki rákattint az oldalra, egyből meghallja! Közel 40 (!) hangminta van az oldalon, ami az adott elkészített karakter eredeti szinkronhangján promotálja az oldalt és több 100 figura, amit egyedileg Ő készített.


Andrejkovics Péter Star Wars könyvek 2.



Olvasol e angol nyelven is Star Wars irodalmat?


Nem, sajnos nincs rá sok időm, angolul az rpg -ket, művészeti albumokat, CCG -t gyűjtöm, idővel azért az Omnibus -okat (több 100 oldalas képregény kötetek) is szeretném begyűjteni.




Egyéb hozzáfűznivalód, vagy amit el szeretnél mondani:


Köszönöm a lehetőséget, van egy pár könyv amire "vadászom" még, ezeknek a beszerzése a jövő zenéje. Jövőre remélhetőleg még közelebb kerülök a célomhoz! Szeretnék majd külön egy házi könyvtárat egyszer, ahol rendezettebb körülmények között tudhatom ezeket a kincseket, és remélem egyszer a gyermekeim hasonlóan lelkesek lesznek ebben a műfajban.






Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Szabolcs Hlatky – Star Wars könyvrajongók 5.

by december 18, 2017
Szabolcs Hlatky – Star Wars konyvrajongok 5.
Szabolcs Hlatky – Star Wars könyvrajongók 5.








Mikor vetted/kaptad vagy olvastad az első Star Wars könyvet?




Az első könyvet 9 évesen az általános iskolám könyvtárából kölcsönöztem ki, amely a Kozmosz féle Csillagok Háborúja volt. Utána eszméltem csak rá hogy édesapámnak is megvan ugyanez (pedig ő nincs annyira oda érte).





Mesélj a Star Wars könyvek iránti rajongásodról!



Eleinte nem is tudtam, hogy a filmekhez tartozó könyveken kívül vannak mások is (még úgyis hogy sokat játszottam a KOTOR-ral és a Jedi Knight sorozattal). Aztán 10 évesen elküldtek kötelező olvasmányt venni és megláttam a Klónok Támadását és az Álmok Bolygóját (!) Gondolhatjátok, hogy édesapám mennyire örült, hogy a messzi-messzi galaxis nyert... Emellett időnként jó, de nagyrészt bugyuta Star Wars történeteket körmöltem még órán is legyen az akár képregény vagy blog.

 

Szabolcs Hlatky Star Wars füzetek és könyvek


Beszélj egy kicsit a gyűjtésről, hogyan gyűjtöd őket, nehéz volt e beszerezni, vannak e ezzel kapcsolatban érdekes sztorijaid?



A nehézséget régebben az anyagi hátrányok most pedig a “jókor jó helyen lenni” próbál az utamba állni. A gyűjtés gyakorlatilag vásárlása a kizárólag Legendák könyveknek. Érdekesség: volt, hogy a nyíregyházi Camelot készletét felvásároltam, vagy volt olyan hogy a Jófogáson keresztül megismert emberekhez elutaztam az ország másik végébe még akár 1-2 könyvért is.




Melyik volt a legdrágább és melyik a legolcsóbb SW könyved, miért került annyiba?



A legolcsóbb a Jedi Hatalma volt, aminek nem hiszem, hogy ecsetelnem kell az okát, a legdrágább pedig A vadászó Árnyék volt. A nem hamisítványok közül talán a Jedi Akadémia kötetei voltak a legolcsóbbak.

 

Szabolcs Hlatky Star Wars könyvespolc


Melyik korszakot szereted a legjobban a Star Wars történetekben?



Gyakorlatilag mindegyiket szeretem. Talán a Régi Köztársaság ÉRA a kedvencem a Revan könyv végéig. Nagyon szeretem Luke Skywalker történetét is…




Melyik típusú SW történeteket szereted jobban: a fantasy jellegű, vagy a sci-fi jellegű?

(Fantasy: a jó és a rossz, jedik és sithek fejlődése, vagy harca, erő, misztikum, hősök, fénykard áll a középpontban.

Sci-fi: gépek, technika, űrharc, lövöldözések, taktika, tudomány, politika áll a középpontban)




Szeretem, ha minden ki van dolgozva, de talán a fantasy áll hozzám közelebb és a titokzatosabb dolgok például az intrikás részek. A KOTOR játékból megismert Csillagkohó egy nagyon jól sikerült ötvözet az igényeimhez mérve.


Szabolcs Hlatky Star Wars könyvei


Kedvenc Star Wars szerződ, vagy szerzőid, és miért?



Drew Karpshyn és Timothy Zahn vannak elől. Az előbbit emelném ki leginkább, hisz ő hozta ki belőlem eddig a legtöbb érzelmet. Annak idején például nem voltam nagy Darth Bane kedvelő (bár ez egy gyerekes vita miatt volt Jedi Academy -ben), azóta ő az egyik kedvenc karakterem.




Legkedvesebb Star Wars könyveid?



Revan, Darth Bane trilógia, Thrawn trilógia.


Szabolcs Hlatky Star Wars könyvek


Ki(k) a kedvenc szereplő(id), és miért?



Revan, hisz számomra valahol ő is kicsit kiválasztott. Valahol mindig a sötét/világos oldal filozófiájának a csúcsán van és nem közötte, mint egy szürke jedi vagy akár egy jedaai.

Kyle Katarn pedig egyszerűen, mert badass…




Melyik a kedvenc regénysorozatod, és miért?



Fate of the Jedi könyvek. Bár eddig csak kettőt olvastam, de ezek olyasmit hoznak ki belőlem, mint amikor A Sithek bosszúját megnéztem moziban… A hat Star Wars film legzseniálisabb zenei alkotásai találkoznak benne. Alig tudok olyat, ami kimaradt…





Ki lennél legszívesebben a szereplők közül?



Szerepjátékosként én magam lennék a galaxisban, vagy a karakter, akit megalkotok. Ha mindenképpen választanom kell, akkor a Jedi Outcast játékban lévő chiss bartender -t (Baldarek) választanám hisz a története még bármi lehet (bár nem olvastam el a Wookieepedian ki is ő).

 

Szabolcs Hlatky Star Wars könyvespolc 2.


Melyik területet, vagy bolygót kedveled a legjobban az SW galaxisban?



Leginkább a városokat szeretem, de az olyan bolygók is vonzanak, amik régi és titokzatos múltra tekintenek vissza. Élethez leginkább egy rendbe hozott Telost vagy Corellia -t tudnám elképzelni.




A novellákat is gyűjtöd? Van köztük kedvenc?



Az elveszett Sith törzset olvastam eddig, de határozottan esélyes kedvenc lesz, ha eljutok a listán a novellákig.




Képregényeket is olvastál/olvasol?



Zayne Carrick történetét, a Sötét Birodalmat és néhány egyéb Sith háborús képregényt végigpörgettem már, ahogy a Thrawn sorozatot is (itt még hamarabb találkoztam vele, mint könyvben), de ezek gyűjtése még várat magára a könyvek után.

 

Szabolcs Hlatky Star Wars könyvek 2.


Van e blogod, weboldalad, vagy egyéb oldal, ahol elérhető vagy?



Facebookon egy művész oldalam van Lélek Mihály néven, ahol az írásaimat osztom meg (Star Wars fan fiction is). Emellett én kezdtem el a StarForge HUN csoportot is elindítani (szintén FB-on) mely az országban egyedülállóan foglalkozik klasszikus Star Wars Miniatures-sel és Saga Edition RPG-vel, ahogy sok mással is.





Olvasol e angol nyelven is Star Wars irodalmat?



Igen, sajnos sok mindent csak ilyen formán tudok beszerezni például „A vadászó árnyék” angolosított verziójában a Saboteur novella is megtalálható.





Egyéb hozzáfűznivalód, vagy amit el szeretnél mondani:



Könyvklubot tervezek indítani a HammerTime Caféban (ha ők is úgy akarják) ahol kiemelkedő szerepet kaphatna a Star Wars, és talán a Star Wars könyvek csoport is tud segíteni hogyan is működik ez. Emellett jó alkalom lenne a csere-bere/eladásokat is lebonyolítani.




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


Demeterné D. Viktória – Star Wars könyvrajongók 4.

by december 15, 2017
Demeterné D. Viktória – Star Wars könyvrajongók 4.
Demeterné D. Viktória – Star Wars könyvrajongók 4.











Sziasztok! Viki vagyok, 35 éves, SW fan for life, két kislány édesanyja, akiket amint életkoruk engedi, bevezetek a Star Wars csodás világába…



Mikor vetted/kaptad vagy olvastad az első Star Wars könyvet?


9 éves voltam, akkoriban a Valhalla kiadó kezdte kiadni, főként folytatások voltak. Az első könyvem a IV. rész regénye volt.





Mesélj a Star Wars könyvek iránti rajongásodról!



9 évesen láttam a filmeket, tv-ben, a Pro7 csatorna adta. Németül nem értettem, de a sztori nyelvtől függetlenül is átjött és elvarázsolt. Utána anyuék megszerezték videó kazettákon, 100 nézés után már nem számoltam, hányszor is láttam😊 Így amikor megvették nekem a IV. rész könyv változatát, onnantól kezdve SW könyveket kaptam karácsonyra, névnapra, és csak úgy is.

Demeterné D. Viktória Star Wars könyvespolc






Beszélj egy kicsit a gyűjtésről, hogyan gyűjtöd őket, nehéz volt e beszerezni, vannak e ezzel kapcsolatban érdekes sztorijaid?


A gyűjtemény jelenleg 85 regényből áll, és pluszban pár gyerekkönyv, album. Az elején oda voltam a Skywalker család történetéért, ezért csak olyan könyveket gyűjtöttem, amikben ők szerepeltek. Minden régi trilógia, duológia megvan. A kiegészítők nem nagyon (Történetek a fejvadászokról, Történetek Jabba palotájából, X-szárnyúak…) mert az a történetszál nem nagyon érdekelt. Szerelmes voltam Han Solóba - nyilván :-D, Leia Organa karaktere, személyisége pedig a nőiességem kialakulásában játszott nagy szerepet. A belső tulajdonságai is mindig példák voltak - kitartó, megőrzi a hidegvérét, a tárgyalási technikái imponáltak - ez utóbbit még tanárként is alkalmazom :D. Manapság kezd érdekelni a mainstream történetszál mellett más is. Illetve az Old Republic érából nem gyűjtök könyveket, engem nem fogott meg. Túl messze van a Csillagok háborúja idejétől…





Melyik volt a legdrágább és melyik a legolcsóbb SW könyved, miért került annyiba?


A 90-es években nem volt nagyon eltérés,1-2 ezer FT volt általában mindegyik. Album volt drágább talán. A mostani “drágán árazott” könyvek meg pont nem az érdeklődési területemet fedik le. Vannak angol nyelvű könyveim is ( a New Jedi Order történet), de azok is akkor 2-3 ezer Ft -osak voltak (kb 5-6 éve vettem őket).









Melyik korszakot szereted a legjobban a Star Wars történetekben?


A 6. rész utánit. Nagyon szeretem Zahn regény triológiáját, bármennyire most már nem kánon. Han és Leia és a gyerekeik sztorija, a Luke - Mara Jade szál nagy kedvenc. Az új kánonból is Zahn emelkedik ki nálam, a Thrawn - történetszál a régiben is és az újban is kiemelkedő.



Melyik típusú SW történeteket szereted jobban: a fantasy jellegű, vagy a sci-fi jellegű?


(Fantasy: a jó és a rossz, jedik és sithek fejlődése, vagy harca, erő, misztikum, hősök, fénykard áll a középpontban

Sci-fi: gépek, technika, űrharc, lövöldözések, taktika, tudomány, politika áll a középpontban)




Mindkettőt, a szerzőkön múlik szerintem, mennyire írják jól meg.




Kedvenc Star Wars szerződ, vagy szerzőid, és miért?


Zahn, a már említett régi folytatásért, és a Thrawn karakterért, nagyon jó a Hűség - Válaszutak duológia és a régiek közül a Trawn keze két kötetes. Kevin Hearne: A jedik örököse - pörgős, letehetetlen történet Luke -ról, és a szerzőnek nagyon jó egyéb könysorozata is van (Vasdruida-sorozat), James Luceno is jó, intrikás kellően. 😊


Demeterné D. Viktória Star Wars könyvei





Legkedvesebb Star Wars könyveid?


A már említettek. de nagyon kevés van, amit nem olvastam már el 3x 4x. A régi folytatásokból a Szökevényeket legalább 20x olvastam már, ugyebár a Leia - Han sztori kicsúcsosodása, a Koréliai-trilógiát is nagyon szeretem, de a Fekete Kard három kötetesét is, Lando és a szellemhajó történetszálát kifejezetten élveztem mindig. Manapság családanyaként nem nagyon van esély újraolvasni 😊. Az újakhoz is idő kell 😊.





Ki(k) a kedvenc szereplő(id), és miért?


A mainstream szereplők közül a Skywalkerek, robotjaik - gondolom, nem kell magyarázni. Kedvelem Thrawn figuráját és a fiatal Obi-Wan -t. Utóbbi kettőnél imponál az iq-juk és a helyzetmegoldásaik.





Melyik a kedvenc regénysorozatod, és miért?


Fent említettek mellett a már nem kánon Han Solo eredettörténet. Élvezetes olvasni, szinte letehetetlen.





Ki lennél legszívesebben a szereplők közül?


Leia Organa. Nőideál 😊. A megjelenése, a kisugárzása, a nehéz helyzetekben -i hidegvére mindig is imponált.





Melyik területet, vagy bolygót kedveled a legjobban az SW galaxisban?


A Naboo nagyon megfogott a szépségével és békésségével, Coruscant a pezsgésével, de a Kashyyykra is szívesen elutaznék.





A novellákat is gyűjtöd? Van köztük kedvenc?


A novellásköteteket nem, a mellékszereplők sokáig nem érdekeltek.


Demeterné D. Viktória Star Wars könyvespolc 2.







Képregényeket is olvastál/olvasol?


Voltak, de ma már nem gyűjtöm. Időhiány is az oka.





Olvasol e angol nyelven is Star Wars irodalmat?


Igen, a New Jedi Order nagyon érdekelt. Az első 6 könyvet megvettem a sorozatból angolul, a maradékot e-bookban olvastam el.


[SPOILER] AKI MÉG NEM OLVASTA UGORJA ÁT!



Huh, hát sziven ütött a történetszál…merthogy Leia és Han házassága nálam a soha nem érhet véget kategória. Csubi halála is csak amiatt lehet fontos, hogy a házasságuk megromlását katalizálja…viszont aztán rájöttem, nem lehet állandóan idilli egy történet, kell hogy a szereplők fejlődjenek, és forduljon valamerre a sztori iránya.

Az új kánon szerinti történetszál sajnos hasonló irányba ment…nagyon nem örültem neki.

[SPOILER VÉGE]





Egyéb hozzáfűznivalód, vagy amit el szeretnél mondani:


Remélem, még évtizedekig tudunk rajongani majd ezért a csodás messzi-messzi galaxisért és lakóiért.


Paul S. Kemp életrajz, könyvek, Star Wars

by december 12, 2017
Paul S. Kemp életrajz, könyvek, Star Wars
Paul S. Kemp életrajz, könyvek, Star Wars






Paul S. Kemp életrajz


Paul S. Kemp egy brit-amerikai szerző, aki főleg fantasy művei által lett világhírű. 1972 április 3-án látta meg a napvilágot az Egyesült Királyságban. A Michigan -i egyetemen diplomázott le jogtudományból 2000-ben. Ugyanitt él feleségeivel és fiaival, ahol a szerzői munkái mellett a vállalati jogot is van alkalma gyakorolni.

Már a jogi iskolában elkezdett írni – javarészt titokban – amíg szakmailag is érettnek nem érezte magát a publikálásra. Eleinte sok elutasításban volt része, de tanult ezekből, és kitartása meghozta a gyümölcsét. Eleinte nem igazán volt jó abban, hogy összefüggő történetet írjon, de mindig újra belevágott.

1999-ben küldött egy írást a Wizards of the Coast -nak, amely a sci-fi és fantasy játékok amerikai kiadója. Ez elnyerte a tetszésüket, és ez vezetett a fantasy könyvek megírásához, valamit Erevis Cave karakterének megszületéséhez. A 2000-es évektől szabadúszó íróvá lett, és többször szerepelt a New York Times best seller listáján.





Paul S. Kemp könyvek



A Paul S. Kemp életrajz szerint igazi sci-fi fantasy író. Már 13 éves kora óta Dungeons & Dragons játékos, ezért mindig is közel állt hozzá a fantasy világa. A játék által otthonosan mozgott az ottani világokban, így nem volt meglepő, hogy ő írta a Sembia könyvek második részét, „Az árnyék tanúja” címűt, 2000-ben. Innen már egyenes út vezetett az Erevis trilógia megírásához.



Erevis Cave történetének első könyve, az Alkonyat, többnyire pozitív kritikát kapott, de annál inkább szerette az olvasóközönség. Ez 2003-ban jelent meg, majd a következő években megszületett a két folytatás, az Estidő és az Éjfélmaszk, hasonló népszerűség mellett.



Paul S. Kemp fantasy



2005-ben elkészült a Feltámadás című regénnyel, amely „A pókkirálynő háborúja” című sorozat hatodik kötete. Ebben az esetben már sokkal nehezebb dolga volt, hiszen a karaktereket mintegy „megörökölte”, így kevesebb szabadsága volt a kivitelezésben, de bejött, mert a New York Times best seller listájára került.



2006 és 2008 között született az Alkonyháború trilógia, amelynek kötetei az Árnyfajzat, az Árnyékvihar és az Árnyékbirodalom. Ezek a regények mintegy folytatásai az Erevis Calve történeteknek. Ugyanezt a vonalat folytatta később (2013-ban) Az isteni gyermek című regényben, amely már egy másik sorozat második darabja. 2012-től pedig egy új könyvsorozat, az Egil and Nix regényeit kezdte el. Utóbbi sorozat igazi kard és boszorkányság fantasy. A nagytermetű, izmos Egil az erőt képviseli, míg Nix az agy és a varázsló kettőjük duójában. A nagytermetű, izmos Egil az erőt képviseli, míg Nix az "agy" és a varázsló, kettejük duójában.





Paul S. Kemp Star Wars könyvek



Paul S. Kemp Yavin -i csata után négy évtizeddel játszódó regénye, az Áramlatok, 2010 januárban került megjelenésre. Ennek a történetnek Jaden Korr jedi a főszereplője, és a történet kapcsolódik Az elveszett Sith törzs című regényhez is. Az Áramlatok 2010 februárjában feljutott a New York Times bestseller listájának 10 helyére.



Körülbelül másfél évvel később, 2011 októberében kiadták a regény folytatását is Hullámtörés címmel. Mindkét regény tartalmáról írtam rövid ismertetőt itt: Az Új Köztársaság korától.



A két könyv között, 2011 márciusában jelent meg az Árulás című , amely a Yavin -i csata előtt 3653 évvel játszódik, és a The Old Republic online játékhoz kapcsolódik. Érdekesség, hogy eredetileg az általam nemrégiben bemutatott James Luceno lett volna ezen háttér történet szerzője.




Paul S. Kemp könyvek



Az Árulás regény végső változatából kimaradt néhány morbid jelenet, mindenesetre a regény jól szerepelt, ami a népszerűséget illeti. Amikor a Disney megvette a Star Wars jogokat, Kemp könyvei is legendákká minősültek, de 2015-ben már az új kánonhoz tartozó regényt írhatott. Az általam már régebben bemutatott Sith nagyurak az új történetvonalhoz kapcsolódik.





Paul S. Kemp életrajz, könyvek és a Star Wars



Egy interjúban kapott kérdésre, miszerint a három nagy területből, amelyekben szerzőként részt vett – Warhammer Fantasy, Forgotten Realms, Star Wars – melyiket választaná, a következőt mondta. Olyan, mintha a gyermekei közül kellene választania. De a Star Wars -ra bólintana, amely egy világméretű kulturális jelenség, és már az is különleges élmény, hogy kismértékben hozzájárulhat.

A Star Wars rajongótáborát nagyon jelentősnek tartja, számtalanszor kap levelet olyanoktól, akik túl komolyan veszik azt a világot. Ezen történetek megírásakor több különböző szerkesztői szempontot is figyelembe kellett vennie, viszont nagyon könnyen egyeztetett velük.

A Warhammer -ben és a Star Wars -ban is erősen jelen van egy sötét világkép és szervezet, de míg előbbi alapvetően borús, utóbbiban jelen van egyfajta haladás, fejlődés és optimizmus. Ellenben a Warhammerben nyitottabbak a lehetőségek, míg a Star Wars esetén egy szigorúbb kanonikus rendszerhez kell tartania magát.




Üzemeltető: Blogger.