A Republic Commando könyvek sorozat bemutatása

by január 24, 2018
A Republic Commando konyvek sorozat bemutatása
A Republic Commando könyvek sorozat bemutatása





A Republic Commando könyvek sorozat az egyik olyan a Star Wars könyvek berkein belül, amely hatalmas népszerűségre tett szert az évek során. Nem mellesleg emberközelbe hozta a klón katonákat, olyan szimpátiát keltve irántuk, amelyre előtte talán még egyik alkotás sem volt képes.

A Republic Commando, vagy ha úgy tetszik, Köztársasági Kommandó sorozatból pentalógia lett, s hogy miért pont öt könyv született, erre visszatérünk később. Karen Traviss írónő 2004 és 2009 között írta meg ezeket a regényeket, amellyel nagy népszerűségre tett szert a Star Wars rajongók közt, bár akadtak kritikusai is.


Star Wars - A klón katonák eredete


Az ember alakú klón katonákat a kaminói klónozók hozták létre, de ehhez igénybe vették mintaként egy ember génjeit. Ez az ember pedig a mandalóriai Jango Fett volt. Jango Fett fejvadász volt, s mint mandalóriai, harcos is, ezért jó „alapanyagnak” bizonyult eme tetthez.

A klón katonák külsőre olyanok voltak, mint az ikrek, képességeik is hasonlóak, mégis, személyiségükben eltérőek. Nem csak Jango vett részt ebben a műveletben külsősként, de összehozott egy olyan csapatot is, akik a katonák kiképzését végezték. Ezen férfiak többsége mandaloriai harcos volt, akik beleegyeztek a kiképzéssel járó elszigeteltségbe.





A mandaloriai szellem a klón katonákban – Kal Skirata


A legtöbb és legbensőségesebb dolgot talán a Triple Zero című műben – amely a Coruscant -ot jelöli – tudatjuk meg erről. Itt olyan emberi oldalát mutatja meg Karen Traviss mind az őrmesternek, mind a katonáknak, amely nagyban tehet arról, hogy ezek a figurák olyan mélyen az olvasók (és nézők) szívéhez nőttek.

A klónok közül az első hat még nem volt az igazi a kaminóiak szerint, engedelmes katonai gépezet helyett megvolt a maguk egyedisége, önálló gondolatai. A kaminóiak simán elpusztították volna őket, ha nem lép közbe Kal Skirata őrmester, a veterán mandalor, akinek megesett a szíve a gyermekeken és bolygója hagyományait követve fiaivá fogadta őket.

Nemcsak a kiképzésükről gondoskodott, de a mandaloriai kultúra sok szokását megtanította nekik. Belőlük lettek felnőve a Nullás Osztályú Mélységi Felderítők. Skirata abban is különbözött más kiképzőktől, hogy elősegítette a klónok önálló személyiségének fejlődését, a mandalor szokások pedig gyorsan terjedtek a gyors felfogóképességgel rendelkező klónok közt a seregben.

Itt meg kell említenem Walon Vau -t is, aki sokkal durvább módszerekkel képezte ki „növendékeit”, de a mandalor hagyományokat szintén átadta. Ők ketten nem nagyon szívelték egymást eltérő képzési elveik miatt, de a Republic Commando sorozatban mégis közelebb kerülnek egymáshoz.

De még inkább előtérben volt a sorozatban – különösen az első részben - az Omega osztag. Mellettük a Delta osztag is felbukkan és mindezekhez a fiúkhoz több más szereplő társul, amelyek meghatároztak későbbi sorsukat.




A Republic Commando könyvek sorozat



A Köztársasági Kommandó regények történeteit röviden már leírtam, itt olvashatod el:Birodalom felemelkedése korszak könyvek

Az elemzésükkel, jellemzésükkel, egyéb információkkal alább folytatom.




Karen Traviss - Tűzharc könyv



Karen Traviss – Tűzharc könyv



Karen Traviss Tűzharc című Star Wars regénye 2004-ben jelent meg. A Yavin -i csata előtti 22. évben játszódik a Qiilura bolygón.

Ebben a regényben az Omega osztag áll a középpontban, amelynek négy klón katonája, Darman, Fi, Atin és Niner egy veszélyes szeparatista labor elleni küldetésre indul. További főszereplők a mesterét elvesztő Etain Tur-Mukan jedi lány, Jinart, az alakváltó lény, valamint az ellenfélnél a mandalori Ghez Hokan és a labort irányító hölgy, Uthan doktor.

A Tűzharc című regényben Darman és Etain véletlenszerű találkozása egy boldog-drámai kapcsolat kialakulását is előrevetíti. Az angol írónő – aki katonai múlttal is rendelkezik – kiválóan ábrázolta a klónok lelkivilágát, és a harcokban, leírásokban is remekel.

Nekem a Tűzharc tetszett a legjobban a Republic Commando regény sorozatban. Itt még semmi sincs túlbonyolítva, nincsenek hosszadalmas leírások, időhúzás, csak az izgalmas történet, akciók személyes drámák. Etain önviaskodó, fejlődőben levő, de jóindulatú személyisége szimpatikus volt, és az Omega osztag kommandósait is kedveltem.



Karen Traviss – Coruscant könyv


A Coruscant című folytatás 2006-ban jelent meg. Ez a könyv rengeteg információt ad a klón katonákról, a mandalori hagyományokról és a szereplőkről. Itt ismerhetjük meg közelebbről Kal Skirata őrmester és a Nullás Mélységi Felderítők történetét. Az események ezúttal a „fővárosbolygón” játszódnak.

Karen Traviss az előző rész egyszerűségéhez képest itt rengeteg karaktert mozgat, és jóval nehezebb a sztorira összpontosítani. Látszik, hogy igyekezett a klón katonák életét, gondolkodását, személyiségét és körülményeiket közelről bemutatni, és ez sikerült is. A hátránya, hogy meglehetősen terjedelmes lett a mű, és a Tűzharchoz képest nem tudott annyira lekötni.

A Coruscant regényben egy újabb osztagot is megismerhetünk, a Deltá -t, és Walon Vau kiképző is megjelenik. A jedik közül Etain és Arligan Zey mesteren kívül megismerhetjük a fiatal Bardan Jusik -ot is. És persze Kirata „fiai” közül kiemelkedik Ordo százados, akik különösen közel áll hozzá. De akár megemlíthetem Mird -et is, aki (ami) Vau hatlábú skrill háziállata.

Kétségkívül a Coruscant – vagy eredeti címén Tripla Zero – ismeretek, háttértörténet, klónok megismerése szempontjából egyedülálló kincs. Ami miatt nem voltam elégedett vele, az, hogy túlzottan szerteágazó volt, hiányoztak az igazán jól kidolgozott negatív karakterek, és nagyon hosszúra nyúlt.



Karen Traviss - Coruscant könyv



Karen Traviss – Színvallás könyv


A Színvallás című történet 2007-ben jelent meg. Több szálon és helyszínen zajlik, és itt már erőteljesen felbukkan az a szándéka Skiratának, hogy valamilyen módon megakadályozza a klón katonák kétszeres gyorsaságú öregedését. Az egyik fő új karakter Ko Sai, a kaminói genetikus, akinek ismereteit Palpatine főkancellár akarja felhasználni, de Skiratáéknak is szükségük van a tudására.

A Színvallás komoly erkölcsi kérdéseket feszeget és itt már a jedik (különösen Etain és Bardan Jusik) számára sem egyértelmű a jó és rossz döntés. Tovább fokozza a regény szimpátiánkat a klónok iránt és megtudjuk, hogy közülük is többen megkérdőjelezik a „rendszer” helyességét.

Fontos szerepe van a Színvallásban Besany Wennen -nek, aki köztársasági munkájában nyomozásával is segítette főszereplőinket, hiszen Ordo barátnője. Ugyanígy lényeges momentum Fi súlyos sebesülése, és Jusik gyógyítási kísérletei, ehhez járul Etain terhessége, amit titokban kell tartani.

Erről a kötetről szintén sok dicséretet és kritikát is olvastam régebben és érthető mindegyik. Egy csomó olyan kérdést felvet a szerző, ami tovább viszi gondolatainkat egy szimpla Star Wars szórakozáson. Morális, politikai, emberi kérdések ezek, amelyek a klónháborúban erőteljesen ott voltak a háttérben. Másfelől viszont ismét rendkívül hosszúra sikeredett a regény, voltak benne szárazabb, monotonabb részek, a történet néha alig haladt előre.




Karen Traviss – A 66-os parancs könyv


A 2009-ben megjelent A 66-os parancs egy hosszabb időszakot ölel fel a fontos eseményt megelőzően és a következményeit. Számos szálon zajlanak az események, megtudjuk, hogy a háttérben Palpatine már egy másik klónhadsereg létrehozásán szervezkedik. Etainnnek másra kell bíznia kisfia felügyeletét és Jusik immár nem jediként van jelen.

A 66-os parancs regénynél bosszantóan hosszú volt az előjáték, amit később nagyon izgalmas jelenetek követnek, majd Traviss ismét feleslegesen túlnyújtja a történetet. Mindenesetre a 66-os parancs annyira drámai és sokkoló, hogy muszáj elolvasni. Itt már elég negatívan van bemutatva a Jedi Rend. Ráadásul ama bizonyos főszereplő cselekedete, s tragédiája annyira értelmetlennek tűnt…

De magának a 66-os parancsnak a leírása, levezetése, és ahogyan véghezvitték, itt teljesen rendben van, logikus, érthető. Csakhogy később „A klónok háborúja” animációs sorozatban ezt semmibe vették, és kitalálták a klónok fejébe ültetett chip -et. Ez szerintem brutális ostobaság (gyengeség) volt a részükről, Karen Traviss verziója sokkal jobb.

A 66-os parancs talán a legnagyobb hatású volt a Republic Commando könyvsorozat rajongói körében. Sokakat mellbe vágta, s mélyen megérintette, de ezúttal sem maradtak el a kritikák. Történet szempontjából ez volt a fordulópont a klónháború végének közeledte miatt. Viszont a jedik népszerűségét, s megítélését nagyban csökkentette.



Karen Traviss – 501 könyv


Az 501 szintén 2009-ben jelent meg és közvetlenül a háború után zajló eseményekről szól. Az előző regényekben bemutatott Mandalor itt már rejtekhelyként szolgál főszereplőink számára, miközben a többi klón az újonnan megalakult Birodalmat szolgálja.

Itt ismét belép néhány új szereplő, például a kaminói Kina Ha, Nyreen, akit az események közelebbi kapcsolatba hoznak Skiratával, Gilamar, az orvos és Jango Fett nővére is. De régi szereplőként előkerül doktor Uthan – immár pozitív résztvevőként – és a Yoda: A sötét találkozó regényből megismert jedi lány, Scout.

Az új rend a birodalmi katonákkal, ijesztő. Darman egészen megváltozik. Nem felejthetem el Altis mestert sem, aki jedijeivel egy külön ágat képvisel, akik szabadabb nézeteket vallanak. Itt kerül szóba Plett kútja is, amely A jedik gyermekei regényben szerepel, és Callista is, aki úgyszintén.

Az 501 című regényben nincsen fő küldetés, vagy vezérszál, ez inkább amolyan „levezetés”, menekülés a múlttól. Persze Skirata és fiai céljai megmaradtak, de most már mindent titokban kell csinálniuk, hiszen az új rendszer szemében még inkább árulók. Sajnos az utolsó regény is nagyon terjengős lett, ami nem tett jót a megítélésének.






A Republic Commando pentalógia sikere


Karen Traviss új színt vitt a Star Wars könyvek világába és egyben a katonai sci-fi műfajába is. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az tény, hogy olyan szinten vezette bele az olvasókat a klónháborúk, s főleg a klón katonák világába, mint azt máshol nem tapasztalhattuk.



A Republic Commando Pentalógia

Az pedig plusz adalék, hogy a mandalori kultúrát is sokkal mélyebben megismerhetjük, annak számtalan jellegzetességeivel. Sőt, egyes források szerint a mando'a nyelv megformálásakor magyar jellegzetességeket is felhasználtak. Az Omega osztag, a „deltások” és a „nullások” pedig nemzedékek kedvenceivé váltak.

Amit nagyon fontosnak tartok a Köztársasági Kommandó sorozatban, hogy itt egy olyan „másodvonalat” ismerhetünk meg, amely háttéreseményekről és emberekről (lényekről) szól, amelyek a filmekbe nem fértek bele. Olyan helyzetekből, szemszögekből és események tükréből élhetjük át a háborút, ami nem megszokott.

A Rebublic Commando könyvek nem maradnak meg az akciók szintjén, hanem messze túlnyúlva azon, a háború körülményeinek minden velejáróját és sorsait is ábrázolják. Éppen ezért néha talán túlságosan sokat is kapunk ezen információkból és a történet lendülete csökken, ami a gyors izgalomra vágyó olvasókat elriasztja.

Talán az egyik legnagyobb erőssége a pentalógiának a nagyon erőteljes, sokszínű személyiségek, akik mély benyomást gyakorolnak ránk. Mert hát egy Kal Skiratát, aki annyit tett a klónokért, nem lehet elfelejteni. És akkor még nem is beszéltünk a kommandósokról. Darman, Ordo, Fi és a többiek olyan eleven és karizmatikus egyéniségek, akiket muszáj a szívünkbe zárni.

Ebben a regény folyamban a jedik egy kicsit mások. Főleg Etain, majd később Bardan Jusik szemszögéből a kötelesség és elvek közt vívódó, meggyőződéseiben már korántsem olyan biztos lovagokat látjuk. Ez a kétség több ezer évvel azelőtt Aryn Leener -ben is felmerültA mellékszereplők szintén sok átalakuláson esnek át, még érdekesebbé, komplikáltabbá téve a történetet. 

Az egyik legfontosabb üzenete a Köztársasági Kommandó regényeknek, miként képes egy kétszeres gyorsasággal felnövő klón katona lelki és gondolatvilágában feldolgozni a beépített motivációkat, cselekvést és működést. Mert valójában hasonlóvá és kifejezetten katonává hozták létre és képezték őket, mégis van bennük számos egyedi vonás.

Nem csak a klónok, de sok más lény és ember is elgondolkozott azon, vajon helyes e másokat csakis „célból” létrehozni, majd kihasználva őket, egy hadigépezet pótolható elemeiként felhasználni?

Ezekből a regényekből sokkal többet tudhatunk meg ezekről a dolgokról, mint például „A klónok háborúja” animációs sorozatból. Utóbbiban sajnos eléggé mellőzték Traviss munkáit, szereplőit, s különösképpen az általa ábrázolt Mandalore -t változtatták meg. A jól kidolgozott 66-os parancs könyvbeli kivitelezése sokkal hihetőbb, következetesebb, mint az animációs sorozat ama verziója, hogy egy chippel befolyásolták volna őket.

Amit nem szerettem ebben a sorozatban, az a jedi ellenesség. Nagyon nagy ellenszenvet gerjesztettek a mandaloriak a jedik iránt, szinte minden probléma okainak tartva őket. Ennek ellentmond a könyvekben szereplő jedikkel való kapcsolat, akikkel együttműködtek, és ez még az ötödik könyvben is szembetűnő. De már a Ruusan -on, Darovit is feleslegesen gyűlölte őket, egybemosva a sithekkel.

Noha a jedik nagymértékben félre voltak vezetve a sötét oldal ármánykodása, és különösen Palpatine folyamatos mesterkedései folytán, túlzás lenne őket tartani a háború és problémák fő okozóinak. A helyzethez képest igyekeztek megfelelni elveiknek és a galaxis lényei szolgálatának. S mint említettem, ebben is kicsit kétértelműek Skiratáék, hiszen egyes jediket mégiscsak befogadtak, tudván, ők csak jót akartak.




Miért nem fejeződött be a Republic Commando sorozat?



Karen Traviss már eltervezte a hatodik könyvet is, ezért nem zárulnak le a szálak az ötödikben. Csakhogy az időközben készülő „A klónok háborúja” animációs sorozat újabb epizódjai egészen más mandalori körülményeket mutattak, mint amilyent Traviss lefestett.

A Lucasfilm és Karen Traviss több mindenben nem értett egyet, aminek az lett a következménye, hogy elváltak útjaik, és az írónő nem írt több Star Wars regényt. Ez pedig nagy kár, mert kíváncsi lettem volna a félbehagyott történet szálakra, és ez most már örökre ott lóg a levegőben. Bár néhány dolog kiderült a leendő folytatásról, s erről írok is alább.



Köztársasági kommandó regények

Saját oldalán Traviss nagyon hosszan leírja milyen üzleti és tartalommal összeegyezhetetlen okok vezettek a szétváláshoz. Többen felvetették, hogy a módosítások után is hozzáigazíthatta volna történeteit a „hivatalos történetszálhoz”, de ezt túlzottan erőltetettnek érezte.

A Traviss könyvekben bemutatott és az animációs sorozatban ábrázolt mandalori társadalom eltért, s emiatt több vitát folytatott a szerkesztővel. Csakhogy akkor már késő lett volna, hogy újra írja az 501 című regényt, így ennek természetes folyománya lett, hogy ez a szál itt megszakad.

Ami a tervezett folytatást illeti, nem írt volna olyan lezárásokat, hogy más írók ne folytathatnák a történetszálakat. Nekem például szimpatikus volt, hogy Uthan és Gilamar összejönnek és Scout is mennyire ragaszkodik hozzájuk. A folytatásban összekerültek volna és persze Scout a többi menekült jedivel Altis külön szervezetéhez kerül.

Miután a mandalori Halálőrség és a Birodalom is tudomást szerez Skiratáék szerepeiről, kénytelenek tovább menekülni. Uthan kísérlete a klónok gyors öregedésének megállítására, úgy tűnik sikerrel jár. Szóval mindezek tervbe voltak véve egy következő regényben, amiből az említett okok miatt nem lett semmi. 




Ajánlott cikkek: A jedi növendék könyvsorozat
                               A legjobb sci-fi írók a 20. századból


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2018.01.24. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

Csuhai Zoltán – Star Wars könyvrajongók 9.

by január 03, 2018
Csuhai Zoltan – Star Wars konyvrajongok 9.
Csuhai Zoltán  – Star Wars könyvrajongók 9.


Mikor vetted/kaptad vagy olvastad az első Star Wars könyvet?


A Fazekas féle képregényekkel már megjelenésükkor találkoztam, de az első könyv, amit elolvastam – azt hiszem talán 1988-ban – A Jedi visszatér volt. Általános iskolában az osztályfőnök unszolására könyvtáros lettem, könyv rendszerezés közben ott találtam rá, és mivel már ekkor meg voltam fertőzve a Star Wars -szal, adott volt, hogy elolvassam. Az első saját könyvemet ezután nem sokkal kaptam meg édesapámtól, mely a Kozmoszos Csillagok háborúja volt.



 

Mesélj a Star Wars könyvek iránti rajongásodról!


Tinédzser koromban nem igazán rajongtam az olvasásért, és mivel egy kisvárosban éltem, a megjelent könyvek terén se voltam képben. Ám a 90-es évek második felében Miskolcra jártam tanulni, és ott láttam meg egy könyvesbolt polcán egy általam addig ismeretlen regényt, melyen a Star Wars logója virított. (Ez a könyv egyébként a Fekete Kard volt.). Ekkor fedeztem fel, hogy a SW világa nem merül ki a klasszikus trilógiában, hanem a messzi-messzi galaxis igencsak tág. Természetesen ezt a könyvet „melegében” megvettem, és innentől kezdve már tudatosan kerestem a korábban kiadott regényeket is, valamint igyekeztem az újonnan megjelenőket is folyamatosan beszerezni. Tanulmányaim befejezését követően Budapestre kerültem, ahol már az antikváriumokat is rendre felkerestem, hogy a hiányzó darabokat is beszerezzem. 
 

Csuhai Zoltán Star Wars könyvek, képregények





Beszélj egy kicsit a gyűjtésről, hogyan gyűjtöd őket, nehéz volt e beszerezni, vannak e ezzel kapcsolatban érdekes sztorijaid?


Amióta az eszem tudom, mindig is gyűjtöttem valamit. Kisgyerekként kezdődött minden a fatertól kapott régi pénzekkel és a bélyegekkel, de a sörösdobozokon át egészen a Star Wars -szos trafikos cuccokig bezárólag volt ezer meg egy dolog, amit gyűjtöttünk. Éppen ezért talán törvényszerű is volt, hogy mikor kiderült, a kedvenc „mesém” könyvek terén is igen csak széles skálán mozog, azok gyűjtésébe is belekezdtem. Ez eleinte igen nehézkes volt, mert – világháló híján – az újonnan megjelenő regényekről nem volt egyszerű információt szerezni, valamint a régebbi könyveket is szinte csak antikváriumokban lehetett megtalálni, ott is egyiket-másikat horror áron. Ennek ellenére szépen gyarapodott a gyűjtemény, viszont miután Budapestről visszakerültem vidékre, valahogy alább hagyott a lendület, és egy majd 10 éves időszakban egy új könyv se került a birtokomba. Aztán egy kolléga hatására újra elkapott a hév, és ez a lendület azóta is tart. Az újonnan kiadott könyveket folyamatosan beszerzem, és az idő közben kimaradt példányok is apránként a polcra kerültek/kerülnek. 

Csuhai Zoltán Star Wars könyvei

 
Alapvetően minden magyar nyelven megjelent könyv formátumú kiadványt igyekszek beszerezni (legyen az regény, novella, ifjúsági könyv, képregénykönyv, album stb.), és ez kiterjed az azonos művek esetleges többszöri kiadására is. A más gyűjtési területen magamévá tett módszert itt is alkalmazom, azaz a kiadott könyvek „variánsait” is a gyűjteményemben szeretném tudni. Hogy mit is jelent ez? Igazából azt, hogy az egyébként más borítóval kiadott ugyanazon művek mellett (gondolok itt pl. a Baljós árnyak négy változatára), illetve a kemény és puha borító mellett az egyéb különbségek alapján is keresem a könyveket. Korábban többször előfordult, hogy a kiadó új nyomdai megrendelést adott le ugyanazon könyvre (pl. Han Solo hadjárata), és ez a kiadványban is feltüntetésre került, de megfigyelhető ez néhány Szukits-os regény (pl. Thrawn-trilógia első kiadása) esetében is. Emellett vannak olyan, a Kolibri gondozásában megjelent kiadványok is, melyek valamilyen hiba – általában elírások – miatt javításra szorultak, és „második kiadás”-ok is megjelentek. Van, aki szerint az ilyetén történő gyűjtés már beteges, de ezeket is igyekszem mind-mind beszerezni. Épp emiatt – pedig még elég sok hiányzik – több, mint 260 magyar nyelvű SW könyv alkotja a könyvtáramat. 


Csuhai Zoltán Star Wars könyvek több kiadásban

 
Eleinte nyitott könyvespolcon tároltam őket, de rá kellett ébredjek, hogy a por és a fény igen nagy ellensége a papírnak (mely minimum intenzív barnulásban mutatkozik meg). Jó pár éve üveges vitrinben pihennek a darabok, ahová az újonnan megjelent könyvek a csomag kibontása után olvasás nélkül azonnal bekerülnek. Emellett igyekszem a régebbi darabokból is a lehető legjobb állapotút megszerezni, illetve a már meglévőket minőségileg jobbra cserélni. Olvasásra pedig ott az e-book. 😃





Melyik volt a legdrágább és melyik a legolcsóbb SW könyved, miért került annyiba?


Mint előttem már többen is leírták, a legdrágább kifejezés nagyon relatív, Kenobi szavaival élve „nézőpont kérdése”. Ha a pénzben kifejezhető értéket nézzük, akkor egyelőre a 2016-ban megvett A Birodalom árnyai vezeti a listát, amiért közel 10.000 forintot adtam, bár a sokak által még vadászott leghúzósabb darab (A holtak védelmezője) beszerzése épp folyamatban van. Viszont ha a megvásárlás idejére figyelemmel nézzük a dolgot, akkor a Seloniai veszedelem -ért, illetve Az utolsó parancs -ért 1997-ben kiadott 3.000-3.000 forint szerintem sokkal húzósabb volt.

Csuhai Zoltán Star Wars könyvespolc

A legolcsóbb kategória is szubjektív. Nem egy könyvet kaptam már ajándékba, de nézőpontom szerint a tavalyi évben összesen 3.000 forintért megvett két darab A lázadás hajnala is ingyen volt. Ezt a könyvet kb. 5 éve „köröztem” már, és ha valahol fel is tűnt (akár horror áron is), mindig lecsaptak rá előttem. Aztán egy hétvége alatt kettő is jött velem szembe, egyik egy pénteki napon a neten, míg a másik két nap múlva egy régiség vásáron. De hát ilyen a gyűjtői sors: van, hogy évekig várunk valamire, de van, hogy beletenyerelünk a jóba. 😃



Melyik korszakot szereted a legjobban a Star Wars történetekben?


Mivel anno, mikor elkezdtem a SW könyvek olvasását, a legtöbb regény az endori csata utáni időben játszódott, ez a korszak tetszett és tetszik most is a legjobban. Emellett szeretem még az EP III és IV. környékén játszódó sztorikat is.




Melyik típusú SW történeteket szereted jobban: a fantasy jellegű, vagy a sci-fi jellegű?

(Fantasy: a jó és a rossz, jedik és sithek fejlődése, vagy harca, erő, misztikum, hősök, fénykard áll a középpontban
Sci-fi: gépek, technika, űrharc, lövöldözések, taktika, tudomány, politika áll a középpontban)


Ha választani kell, akkor nálam egyértelműen a technika és a harc felé billen a mérleg nyelve. Imádom a különböző járműveket, azon belül is legfőképp a hajókat, és természetesen épp emiatt az űrcsatákat is. Ez valószínűleg még a klasszikus trilógia filmjeinek köszönhető, melyek közül a Hoth-i offenzíva, valamint az Endor-i ütközet a mai napig a kedvenc jeleneteim közé tartoznak. Viszont azért azt le kell írnom, hogy ha a Star Wars univerzumáról van szó, akkor mindenevő vagyok. Igaz, vannak olyan könyvek, melyeket egynél többször nem hiszem hogy el tudnék olvasni, de olyan még sose volt, hogy valamelyiket menet közben „letettem” volna. És igen, vannak örök klasszikusok, melyek újra és újra előkerülnek! 😃

Csuhai Zoltán Star Wars könyvespolc 2.




Kedvenc Star Wars szerződ, vagy szerzőid, és miért?


Ha az előttem nyilatkozókat már olvastátok, nem lesz nagy meglepetés. Nálam – mint többeknél –Zahn mester a numero one, de James Luceno, Michael A. Stackpole és Kevin J. Anderson műveit is nagyon szeretem.




Legkedvesebb Star Wars könyveid?


Azt hiszem, ez a legnehezebb kérdés, mert a „legkedvesebb” kifejezést is lehet sokféleképpen értelmezni. 😄
Az egyik szemszögből értelemszerűen az édesapámtól kapott első kiadású Csillagok háborúja a legkedvesebb, hisz azzal kezdődött minden, de ha a történeteket nézzük, akkor a már sokak által említett Thrawn könyvek (mind a nyolc ) nálam is a topon vannak. Emellett A Fekete flotta fenyegetése és az X-szárnyúak sorozat a kedvencem, de nagyon szeretem még a Gonosz útvesztője -t és a Sötét nagyúr -at, mely irtó jól bemutatja Anakin és Vader fejlődését/vívódását. 
 

Csuhai Zoltán Star Wars könyvespolc 3.




Ki(k) a kedvenc szereplő(id), és miért?


Kimondottan nincs kedvenc szereplőm, de egy-egy időszakban megvannak azok, akik jelleme tetszik. A klasszikus trilógiában Vader a „félelmetes”, aki miatt gyerekként sokszor nem aludtam, illetve Han a „szabadelvű”, akinek nem parancsol senki. Az előzmény trilógia idején egyértelműen Kenobi, aki szerintem a legszélesebb látókörű jedi, míg az Új Köztársaság idején Mara és Luke személyfejlődése nagyon érdekes. Viszont ezen a téren mindenkit überel Thrawn, a stratégiai lángelme. A néha már-már Nostradamus-i képessége mellett nagyon tetszik, hogy bár a „rossz” oldalon áll, mégis igazi gentleman: sose becsüli le az ellenfelét, és fair tud lenni a legnehezebb pillanataiban is. Tuti nem véletlen, hogy a Disney átvette a karakterét az új kánonba is.




Melyik a kedvenc regénysorozatod, és miért?


A már korábban említett Thrawn trilógia a főszereplő személyisége miatt, a Fekete flotta fenyegetése a három külön szálon futó történet miatt, míg az X-szárnyúak sorozat az univerzum legkirályabb űrcsatái miatt. 😃




Ki lennél legszívesebben a szereplők közül?


Gyerekkoromban a csibészsége és a hajója miatt mindig Han Solo akartam lenni, de ha most kellene választanom, akkor Obi-Wan bőrébe bújnék legszívesebben.




Melyik területet, vagy bolygót kedveled a legjobban az SW galaxisban?


Na, ilyen abszolút nincs.




A novellákat is gyűjtöd? Van köztük kedvenc?


Igen, nagyon bírom a kis rövid történeteket, amiből kiderül egy-egy igencsak mellékszereplő elő- vagy utóélete. Sokáig a Történetek Jabba palotájából volt a kedvenc könyvem.

Csuhai Zoltán Star Wars könyvei cuccai




Képregényeket is olvastál/olvasol?


Igen, mint a legelején is írtam, a Fazekas-féle képregényekkel találkoztam először. Sajnos a SEMIC képregények valahogy időközben kimaradtak (mostanában kezdtem begyűjtögetni őket), de a Szukits által kiadott képregények – mint a regények – megjelenésükkor folyamatosan kerülnek a birtokomba.



Olvasol e angol nyelven is Star Wars irodalmat?


Bár van néhány angol nyelvű kiadványom, de megfelelő szókincs hiányában ezek csak a gyűjteményem részei.😄



Egyéb hozzáfűznivalód, vagy amit el szeretnél mondani:


AZ ERŐ LEGYEN VELETEK! ;)




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Tóth József – Star Wars könyvrajongók 8.

by január 01, 2018
Toth Jozsef – Star Wars konyvrajongok 8.
Tóth József – Star Wars könyvrajongók 8.






Mikor vetted/kaptad vagy olvastad az első Star Wars könyvet?



Pontos évszámra nem emlékszek, csak arra, hogy az első könyv A Jedi visszatér volt, még a Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadásában. Ezt, ha jól emlékszem, a szüleimtől kaptam. Az első, általam megvásárolt könyv A Birodalom örökösei volt 1991-ben. Micsoda kincset jelentett ez számomra akkoriban! Szinte minden héten megnéztem a filmeket, azonban ennek a könyvnek köszönhetően megszerettem az olvasást is.






Mesélj a Star Wars könyvek iránti rajongásodról!



A filmek szeretete után a könyvek egyszerűen magukba szippantottak! Kedvenc galaxisomban még több történet? Kell ennél több? J
Szóval a Thrawn trilógia után nem volt megállás. Minden regény kellett. A többi Star Wars kiegészítő és ismertető könyv viszont annyira nem vonz. Van pár darab, amit érdekesnek találtam, mégsem hoznak úgy lázba, mint a regények.


Tóth József Star Wars könyvei

 



Beszélj egy kicsit a gyűjtésről, hogyan gyűjtöd őket, nehéz volt e beszerezni, vannak-e ezzel kapcsolatban érdekes sztorijaid?



Mindegyik könyvet (egy-két kivétellel) a megjelenésekor vettem meg. Így mindegyiket könnyű volt beszerezni. Akkoriban még nem lehetett ilyen egyszerűen információt szerezni a könyvek megjelenéséről, mint most. Minden héten mentem a Valhalla Páholy Könyvesboltba érdeklődni, hogy érkezett-e új megjelenés. Sajnos a hálózat megszűnését követően kicsit jobban kellett figyelni a könyvesboltokat. Miután a Szukits Kiadó felkarolta a Star Wars könyvek kiadását, azóta mindent tőlük rendeltem meg.
Így mára a gyűjteményem 155 db regényből, plusz 2 gyűjteményes kötetből (Han Solo legendája, Star Wars Junior) áll. Pár könyv több kiadásban is megvan, ezeket természetesen egynek számolom. A képregények közül a Semic által kiadottakból az utolsó 4 hiányzik, ezek mellett 3 klónok háborúja, valamint a Szukits által eddig kiadott 12 képregény sorakozik a polcon.




Melyik volt a legdrágább és melyik a legolcsóbb SW könyved, miért került annyiba?



A legdrágább a Sötét erők ébredése volt. Annak idején, amikor megjelent, valahogy elkerülte a figyelmemet. Illetve sehol nem találkoztam vele. L Pár évvel később a budapesti Valhalla Páholy Könyvesboltban sikerült beszerezni egy antikvár példányt 800 Ft-ért. Erre biztos sokan azt mondják, hogy nem drága, viszont a könyv 219 Ft-os megjelenési árához képest ez közel négyszeres árat jelentett, kb. 1-2 évvel a megjelenése után.
A legolcsóbb a Külső űr című könyv volt. Ha jól emlékszek, 1000 Ft-ot fizettem érte a Vaterán. Illetve volt még egy! A klónok támadása keményfedeles változatáért 4 másik könyvvel (A birodalom örökösei, Han Solo küldetése, Erőpróba, A Jedi hatalma) együtt 1000 Ft-ot fizettem.


Tóth József Star Wars könyvei 2


 


Melyik korszakot szereted a legjobban a Star Wars történetekben?



A Jedi visszatér utáni korszak a kedvencem. A klasszikus trilógia szereplőinek kalandjait szeretem a legjobban, de mindegyik korszakból született nagyon jó regény.




Melyik típusú SW történeteket szereted jobban: a fantasy jellegű, vagy a sci-fi jellegű?



(Fantasy: a jó és a rossz, jedik és sithek fejlődése, vagy harca, erő, misztikum, hősök, fénykard áll a középpontban
Sci-fi: gépek, technika, űrharc, lövöldözések, taktika, tudomány, politika áll a középpontban)


A fantasy kalandos történetei és a tudományos szempontból elgondolkodtató sci-fi-jelleg egyaránt közel állnak hozzám.


Tóth József Star Wars könyvei 3




Kedvenc Star Wars szerződ, vagy szerzőid, és miért?



Timothy Zahn, Kevin J. Anderson, James Luceno, Drew Karpyshyn – nagyon jó regényeket alkottak. Egyszerűen tetszik az írói stílusuk.




Legkedvesebb Star Wars könyveid?



Thrawn trilógia, Jedi akadémia trilógia, Darth Bane trilógia, Darth Plagueis, Thrawn




Ki(k) a kedvenc szereplő(id), és miért?



Szeretem Luke karakterét, tetszik a jellemfejlődése, és ez a regényekben is folytatódik. Tetszik benne, hogy előrébb tartja a másokon való segítést az önös érdekből való cselekedetnél.
Han Solo fejlődése szintén tetszik, ahogy egy csempészből lázadó tábornok és Leia hercegnő férje lesz.
És persze Thrawn, aki éles eszével és sajátos látásmódjával belopta magát a szívembe. Akár a legendák, akár a kánon regényekről beszélünk, mindkettőben remek karakter.
Darth Bane elszántsága és a Sith rend megreformálása, a kettő szabályának felállítása.



Tóth József Star Wars könyvek



Melyik a kedvenc regénysorozatod, és miért?



A Thrawn trilógia szerintem egy nagyszerűen felépített történet, tele izgalmas és érdekes szereplőkkel; úgy, mint: Thrawn, Mara Jade, Talon Karrde, C’Baoth, Winter, stb.
A Jedi akadémia trilógia, mert tetszik, ahogy Luke elkezdi kiképezni a potenciális Jedi jelölteket, és persze Exar Kun ármánykodásai szintén nagyon jók.




Ki lennél legszívesebben a szereplők közül?



Ezen valójában sosem gondolkoztam el. Talán Luke Skywalker karaktere áll hozzám a legközelebb.




Melyik területet, vagy bolygót kedveled a legjobban az SW galaxisban?



Nincs igazán kedvencem, nagyon szívesen bejárnám az összes bolygót, holdat…




A novellákat is gyűjtöd? Van köztük kedvenc?



Igen, mindegyik érdekes történteket és háttér infókat tartalmaz. Illetve tetszik bennük, hogy egy-egy karaktert - akik csak egy pillanatra tűnnek fel a filmben – jobban megismerhetünk.



Tóth József Star Wars könyvespolc




Képregényeket is olvastál/olvasol?



Igen. Nyomtatott és digitális formában is sok van. Bár nem olvasom olyan intenzitással, mint a könyveket.




Egyéb hozzáfűznivalód, vagy amit el szeretnél mondani:



A könyveken kívül a Star Wars CCG kártyákat gyűjtöttem. Nagyon szerettem benne, hogy rengeteg plusz információhoz jutottam általuk, amiket máshol nem hallottam, sőt olyan képeket is kiadtak a kártyákon, amelyeket sehol nem láthattunk a filmekben és a kimaradt jelenetekben sem. Elég szép gyűjteményt sikerült összeszednem belőle. Mármint addig, amíg Lucas be nem szüntette a kiadását. L Így már nem gyűjtöm, de néha-néha előveszem átlapozni a mappáimat, nosztalgiázni egy kicsit. Az ezek után kiadott kártyák már nem nyerték el a tetszésemet.




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Üzemeltető: Blogger.