Beth Revis A lázadás hajnala új kánon könyv

május 18, 2018
Beth Revis A lazadas hajnala uj kanon konyv
Beth Revis A lázadás hajnala új kánon könyv




Beth Revis 2017 májusában Amerikában megjelent regénye Jin Erso felnövekedésének éveit mutatja be. Ezért kronológiailag nem egy adott évben játszódik, hanem felöleli a Yavin-i csata előtti 13 -ik évtől a 0 -dik évig terjedő időszakot.



Beth Revis A lázadás hajnala tartalom, történet



Amikor Jyn apját elviszi a Birodalom, őt Saw Guerrera találja meg, s elviszi magához. Egy aszteroidáktól övezett, nehezen megközelíthető helyen van a bázisa. Saw a társaival a Birodalom dolgai után kémkedik. Megtanítja Jynt a közelharc fortélyaira. A lány könnyen elsajátítja a kódtörés művészetét is, ezért remek segítséggé válik az akciók során.

Ahogy telnek az évek, Jyn nagyobb lesz, és már éles akcióra is elviszik. Közben máshol is szerveződnek a Birodalom ellen, s ezek a csoportok néha együttműködnek. Saw maga is kiképez újoncokat, és a titkos műveletek után kémkedik. Egy akció során árulás történik és mindannyian bajba kerülnek.


Beth Revis A lázadás hajnala, tartalom, történet


Jynnek egyedül kell helytállnia és ez sokkal nehezebb, mint amikor csak harcolnia kell. Mert új embereket, új élőlényeket ismer meg, és tehetetlenül kell végignéznie miként dönti a Birodalom romba az ő álmaikat, veszi el a tulajdonukat, vagy az életüket. Nem találja a helyét és egyre csalódottabb. De nem maradhat semleges, ha életben akar maradni.




Beth Revis A lázadás hajnala értékelés, jellemzés



Először is bosszantó, hogy a fordítók nem tudtak rendes új címet adni a regénynek, mert a „Lázadás hajnala” már foglalt A.C. Crispin örök életű Solo trilógiájának harmadik részeként. Ráadásul a hajnal (dawn) fordítás ott stimmel szó szerint, itt igazán lehetett volna mást adni. Na de azzal nem akarom összehasonlítani ezt, amely az új történetvonal kényszere miatt készült.

A könyv eleje eléggé hasonlít az általam már bemutatott Zsivány Egyes filmregény elejére, amely történet elég felejthető volt számomra. Éppen ezért kényszeredetten olvastam végig újra Jin Erso menekülését, Guerrerához való kerülését. De a képzése, és az ott megjelenő lázadók lassanként érdekesebbé tették a történetet.

Kár, hogy pont akkor vált át a szerző a börtönbeli időre, amikor már kezdett volna élvezetesebb lenni az egész. A brutális elnyomás és a szadista viselkedés a foglyokkal nem érdekelt, ebből a témából elég volt már. Szerencsére eme kitérő után folytatódik a főszereplő felnövésének története.

A lázadók – vagy inkább gerillaharcosok – fejlődése érdekes, és az is, ahogyan a lány egyre jobb lett. Főleg kódtörésben volt kiváló. Miközben újabb pillantást nyerhettünk a börtönéletbe, a történet egy igazán veszélyes akcióval folytatódott. Utána Jyn kalandja egy másik bolygón, a fekete bőrű nő Akshaya -val és fiával már mélyebben megfogta a figyelmem.


Beth Revis A lázadás hajnala, értékelés, jellemzés


Ezt a részét a könyvnek szerettem, még ha nem is volt mindig izgalmas. Ez egyedi volt és új, vagy inkább eredeti, azon kívül, közelebb hozott a szereplőkhöz. Később a más bolygókon történő események, a folyamatosan cserélődő szereplők valamivel izgalmasabbá tették a regényt.

Ez a része a könyvnek egész jó, csupán a hangulat túl komor, időnként lesújtó. Jyn élete elég sivár lehetett ez időben lelkileg, minden reménysugár nélkül. Így hát nem túl jó kedvvel, de kíváncsian olvastam ezeket a részeket. Sikerült beleélnem magát a helyzetébe és átérezni a helyzetet.

Mindenesetre a címe önmagában sem tetszik, mert nem a lázadás hajnaláról van szó (hacsak nem az időbeni elhelyezkedését tekintjük), sokkal inkább Jyn felnőtté válásáról. A könyv második fele viszonylag jó, sok helyen megfogott, bár érthető okok miatt elmaradt a finálé, a csúcspont.

Ez a fajta erősen lehangoló – nem annyira fantasztikus, inkább realista – történetvezetés itt a Star Wars világ eme idejében, árnyaltabbá teszi az egészet. Van, akinek bejön, mások inkább egy fordulatos történetre vágynak, mint háttéreseményeket és lelki okokat boncolgató regényre.

Előny, hogy sok mindenre magyarázatot kapunk, rengeteg dolgot megtudunk, új helyszíneket ismerünk meg, és kitölti a hézagokat Jyn Erso, és részben a felkelők szerepeiről. A hátránya, hogy ez egyfajta információpótló mű, ezért nem válthatott át jelentősebb eseményekbe, sorsfordító ütközetekbe, csupán kiegészítés.


Értékelés (saját tetszési indexem)
5.5
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2018.05.18. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.

A Jedi próba Star Wars könyv bemutatása

május 09, 2018
A Jedi próba Star Wars könyv bemutatása
A Jedi próba Star Wars könyv bemutatása



A Jedi próba című Star Wars regény David Sherman és Dan Cragg alkotása 2004-ből. Eredetileg a történet 30 hónappal a Geonosis -i csata után játszódik, azaz Yavin előtt 19.5 -ben, de ezt némileg felülírja, hogy A klónok háborúja animációs filmben Anakin már lovag. Az pedig a Yavin -i csata előtt 22 évvel történik.





David Sherman, Dan Cragg – Jedi próba tartalom, történet



A szeparatisták által támadás éri a Praesytlin bolygón levő Kommunikációs Központot. Ez egy nagyon fontos bázis a Köztársaság számára, s mivel úgy tűnik, nem tudják megvédeni, Reija, a központ női parancsnoka kiadja a parancsot minden információs szerkezet megsemmisítésére.
A szeperatisták irányítója a gátlástalan muunilinsti Pors Tonith. A köztársaságiak kisebbségben levő védőereje észlelve a körbezárás veszélyét visszavonul, de a droidsereg üldözi őket. Erk H'Arman, a fiatal pilóta kényszerleszállást hajt végre.
A fiatal felderítő nő, Odie Subu éppen visszatérőben van, amikor rátalál. Mivel az ellenfél szétverte a sereget, egy időre távoli barlangokban húzzák meg magukat. A bolygóközelben levő Zozridor Slayke független seregével úgy érzi, tudna segíteni a köztársasági erőknek. Ezért a meglepetés erejét kihasználva támadják meg a szeparatistákat.


Jedi próba tartalom, történet

Közben Coruscantot is értesítik, ahol Palpatine összehívja legfőbb bizalmasait az ügy megoldása érdekében. Már csak a tartalék 20 ezres klónsereg maradt, és a küldetéshez a jedik Neeja Halcyon -t választják, akinek éppen Slayke -kal volt egy kellemetlen afférja. Neeja az utóbbi időben Anakin Skywalkerrel gyakorolt, akinek a mestere küldetésben van.
Őt választja maga mellé, és elindulnak a rázósnak tűnő harcba, a galaxis túloldalára. Pors aggódik, hogy a Köztársaság segítséget küld, ezért Dooku gróftól támogatást kér, de ez a katonai erő egyelőre várat magára.




Jedi próba értékelés, jellemzés



Már a kezdet kezdetén meg kellett volna hozni azt a mindenkor érvényes szabályt, ha egy valamit már elkészítettek – legyen az könyv, vagy film - akkor ne „keresztezzék” ellentmondó folytatásokkal. Más történeteknél is felbukkant az az ellentmondás, hogy Anakin a klónháború elején még nem jedi, de A klónok támadása idején már az, sőt mindjárt padavanja is lesz.

Ez történetileg feloldhatatlan, mert a cselekmény a klónháború vége felé játszódik, de az említett animációs sorozat miatt az elejére tolódik, így pedig a levegőben lebeg a "valódi" időpont. Több új és nagyon jellegzetes személyt vonultat fel a történet. Pors Tonith egy felejthetetlen, elvetemült katonai-banki vezető, aki kiváló stratéga.

Slayke a legmegosztóbb, s egyben az egyik legkarizmatikusabb, másokat vezetni képes egyéniség. Erk és Odie sem a megszokott katonák. Mellettük ott vannak a már ismert „klónháborús sztárok”, mint Dooku gróf, vagy Anakin. Hozzájuk jön plusz adalékként Halcyon mester, akire kulcsszerep jut. Halcyon egyébként kapcsolódási pont az X-szárnyúak sorozatból ismert Corran Hornhoz aki az unokája.

Az elején sem rossz a könyv, de amikor a függetlenek is szervezkednek és Coruscantra is eljut a hír, számomra már letehetetlen volt a regény. Nem kétséges, hogy az állóháború a lövészárkokkal, a beásott egységek, ideiglenes erődök, helyek oda-vissza foglalása a földi történelemben is többször előforduló esetekből vett ihlet.

A jedik titkos/tiltott kapcsolata(i) többször előkerülő téma az SW regényekben, és azt jelzik, hogy ebben a tekintetben a katolikus egyház, vagy egyes szerzetesrendek hibáját tükrözik. Vannak olyan rendek keleten, ahol az új gyógyítókat, tanítókat csak akkor avatják be, amikor már éltek házaséletet, születtek gyermekeik, így lecsillapodtak és egyensúlyba kerültek.

Az előretolt állásnál, a driodok összesített támadásánál Erk rendkívül bután viselkedett. Nagyon ostobán, egója által vezéreltetve lövöldözött, nem hallgatva Odie -ra, holott így időben elmenekülhettek volna. Ráadásul a kapott segítő eszközök egy részét is feleslegesnek gondolva eldobta. Hogy lehet valaki ilyen felelőtlen?

Jedi próba, értékelés, jellemzés

Rendkívül élveztem, ahogy elkezdődtek a komolyabb harcok és egyik esemény követte a másikat. A szerzők a regény különc, vagy különleges egyéniségeivel, zseniálisan keverték a kártyákat. Számomra az egyik csúcspont volt Anakin illetve Neeja találkozása Slayke -kal. Ekkor éreztem, hogy régen olvastam már ilyen élvezetes Star Wars könyvet.

El kell ismernem, hogy a történet nagyon mélyen magába szippantott és örömet okozott minden egyes pillanata. Az izgatott, ezek a különböző karakterek és fajok hogyan tudnak összedolgozni, vagy éppen egymást legyőzni. Slayke jedi és klón ellenessége, pontosabban az, hogy nem tartotta sokra őket, csak hab volt a tortán.

A csatánál nagyon sok balszerencse történt, és a folyamatosan áldozatul eső klónokat sajnáltam. Időnként túl részletesen leírták a szörnyűségeket, sérüléseket a szerzők, amitől ez igencsak felnőtteknek való könyv. Mindenesetre nagyon a valóságra hasonlító lett a történet, komoly háborús regénynek éreztem a vége felé.

A szerzők nagyon kiélezték a helyzetet a könyv végső periódusában, és az a sok-sok erőteljes egyéniség garantálta a felejthetetlen finálét. A Jedi próbát el tudnám képzelni filmként is, és rendkívül látványos lenne a sok akciójelenet miatt.
Le a kalappal David Sherman és Dan Cragg előtt, sikerült élménydús napokat varázsolni számomra a történet olvasásával. Ez még úgy is működött, hogy sok más teendőm – és olvasmányom – mellett, több hétig, szakaszonként haladtam vele.


Értékelés (saját tetszési indexem)
7.5
(0-értékelhetetlen, 1-büntetés, 2-borzalmas, 3-nagyon gyenge, 4-gyenge, 5-közepes, elmegy, 6-jó, 7-nagyon jó, 8-kiváló, 9-nagyon kiemelkedő, 10-abszolút csúcs)


Ajánlott cikk: A Republic Commando sorozat


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


A cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2018.05.09. - engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.


Üzemeltető: Blogger.